„Megtekergetném a kis cickóbimbóidat!” - Már első éjszaka kiosztották a játékosoknak a kotonokat

Tízmillió forint üti majd annak szerencsés páros tagjainak a markát, aki az elkövetkező hat hét alatt sikeresen kitaktikázzák riválisaikat a csodapalotából. Persze a korábban kiesetteknek sem kell kardjukba dőlni bánatukban, hiszen a legbénább kockalegénynek is összejöhet ez idő alatt néhány potyanumera, köszönhetően a jól sikerült castingnak, a megfelelő mennyiségű szeszesitalnak, és bevállalós lányoknak.

A szerkesztők Bódi Sylvit találták a legalkalmasabbnak a műsor vezetésére, ami csupán abból a szempontból hátrányos kicsit, hogy a csodaszép szörfös lány még a súgógépről is olyan elánnal olvassa fel a konferanszot, mintha otthon hagyta volna a szemüvegét.

Tegnap este a korábban beköltözött 6 játékoshoz 2 új arc érkezett, az egyikük több mint ismerős lehet a valságshow-kat követő nézőknek (Milán). Az új lány és az új fiú is oly forrón sugározza a szexepilt, hogy nemcsak a nézők, de természetesen a bentiek is olvadozni kezdtek azon nyomban, ki a vágyakozástól, ki a féltékenységtől. Meg is történt az első párcsere is, ami az alvópartnereket illeti. Nem kell hozzá nagy fantázia hozzá, hogy elképzeljük, az első éjszaka kiosztott gumiknak még nagy szerepe lesz a későbbiekben. Arra is megvan a tippünk, hogy ki fogja elsőként felhúzni hímjére a korlátlan számban rendelkezésre álló munkavédelmi felszerelést.

Akik lemaradtak az esti tűzijátékról ne keseredjenek el a teljes adás máris visszanézhető. Aki nem szán közel egy órát a fantasztikus eseményekre az is bátran nézzen bele, mert egészen biztosan talál majd néhány csemegét a falatnyi fürdőruhában pompázó lányok és a gyúrástól dagadozó izmú fiúk társaságában. Hát még amikor azok komolyabban elkezdenek egymással foglalkozni.

Egyre forróbb a hangulat. Beindultak a hormonok, az intrikák és megjelenik a konkurencia is:

Exek az édenben - 2. rész - online

Ma este, a héten utoljára jelentkezik Bali szigete, egy fiút haza is küldenek majd. A jövő hétfőn természetesen tovább bonyolódnak a két nap alatt sem kicsit összekuszálódott szálak.

Nyomj te is egy megosztást!

Mi a véleményed?

0 Tovább

Exek az édenben - 1. évad 2. rész - online

Nyomj te is egy megosztást!

.

Mi a véleményed?

0 Tovább

Sylvi Balin is levetkőzött.

Nyomj te is egy megosztást!

.

Bódi Sylvi állítja, aktokat 
a jövőben már nem, csak 
ízlésesen szexi fotósorozatokat vállalSylvit Bali tengerpartján kapták lencsevégreNem kellett koplalnia a fotózáshoz Bódinak, mert 
egészségtudatosan étkezik, bomba formában vanSylvi alakjára nem lehet panasz

Mi a véleményed?

1 Tovább

"Nem vagyok szégyenlős, otthon is tök m*ztelenül mászkálok..."

Az a baj, hogy nem vagyok egyáltalán szégyenlős, otthon is m*ztelenül mászkálok, eleve nehéz lesz pólóban aludni. (Franciska)

Elindult tegnap este a Viasat3 legújabb realityjének első része, az Exek az édenben, ami hétfőtől-csütörtökig minden hétköznap Baliról jelentkezik majd. Az új sorozat nem kicsit hasonlít a korábbi sikerműsorra, az Éden Hotelre. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy csattanóként itt a játékosok exei megjelennek a napfényes fövenyen, hogy az egymással összemelegedő párosok között kavarjanak.

A felhozatalra semmi panasz nem lehet. Libidótúltengésben szenvedő 19 éves leány, tetovált macsók gyűrűjében:

És mi van, ha olyan sz*xmániás vagyok, hogy nem tudom levenni a kilincsről a kezemet?

Már egy napolajozástól is izgalomba jövő szőke kebelcsoda, illetve Franciska a 20 éves langaléta gyönyörűség, akinek volt barátja máris megérkezett, hogy titokban megpróbálja visszahódítani a más ágyában szunnyadó exét.

Andi, a kissé túlérett szépség, egyébként svájcban dolgozik egy olyan szalonban, de elmondása szerint csak és kizárólag recepciós teendőket lát el, amivel viszont olyan hatalmas összegeket szakít, hogy egy hónapban elegendő egyetlen hetet ledolgoznia…

Őt egyébként már ismerhetik a nézők, mert VV Cristofel exe volt, akivel szintén nem árú feltöltéssel keresték együtt a pénzt.

A műsor jellegéből adódóan már az első éjszaka sem telt plátói nyugalomban. A frissen egymásra talált párok nem voltak restek és kellően felhígítva a vérüket a bőségesen rendelkezésre álló alkohollal, fel is térképezték az ágyban egymás érzékenyebb hajlatait.

Az első játékosok bemutatkozó videói:

Franciska (20) Dia (19) Andika (32) Tamás (30) Norbi (26) Bence (24)

Amire pedig nyilván mindenki kíváncsi, lássuk, hogyan telt a párok első éjszakája a takaró alatt Annyit előzetesként elárulhatunk, hogy nem unatkoztak:

Az első éjszaka sem telt unalmasan - éjszakai felvételek

Ma este folytatódnak és persze bonyolódnak az események. Új szereplő is érkezik, aki máris belerondít egy bimbózásnak indult kapcsolatba. Lesz mit nézni az már most látszik.

Nyomj te is egy megosztást!

.

Mi a véleményed?

0 Tovább

Az első éjszaka sem telt unalmasan

Nyomj te is egy megosztást!

.

Franciska és Tamás az ágyban
Dia és Norbi az ágyban

Mi a véleményed?

0 Tovább

Lájk és nem maradsz le egyetlen hírről sem!

Exek az édenben

blogavatar

Egyedülálló formátummal, egzotikus helyszínekkel és egy nem várt csavarral jelentkezik a VIASAT3 vadonatúj saját gyártású műsora, az Exek az édenben. A párkereső reality show helyszíne az indonéziai Bali szigete, ahol a szereplőknek nemcsak a játékos feladatokkal, hanem saját múltjukkal is szembe kell nézniük.